Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 
 
 
 
Hírek
Hírek : Alonso nyerte a második szabadedzést

Alonso nyerte a második szabadedzést

Kitti  2006.04.21. 18:47

->

 

Szokás szerint a pénteki második szabadedzés mozgalmasabbra sikeredett, mint elődje. Mindegyik versenyző kimerészkedett a pályára, és okoztak meglepetést is rendesen.

Az első, és talán legfurább, hogy a McLaren nem tudott egy másodpercen belülre kerülni a legjobb időhöz képest. A két ezüstnyilas közül ezúttal Montoya volt a gyorsabb aki 15 kört tett meg, és a kilencedik helyen zárt. Csapattársa pedig mindössze csak a 12. helyig jutott, közel másfél másodperces elmaradással.

A mezőny egyik élcsapata tehát nem igazán talált magára a mai napon. Nem úgy a Ferrari és a Renault, ahol leginkább az „elsőszámúak" remekeltek. Schumacher sokáig vezette a mezőnyt, ám az utolsó pillanatok egyikében Alonso három tizeddel megverte a hétszeres világbajnokot.

A csapattársak közül a Ferrarinál van a jobb eredmény, hiszen Massa az ötödik helyen végzett, Fisichella pedig a hatodikon. A legjobbak közé két tesztversenyző, Robert Kubica, valamint Anthony Davidson „szorult be".

Davidson negyedik helyével aztán véget is ért a Honda öröme, ugyanis a versenyzőik csak a 11. és 13. helyig jutottak.

A hátsóbb régiókban ismét a papírforma szerint alakult a sorrend, bár Sato 4.827 másodperces hátránya nem is rossz, ahhoz képest, hogy az autó alig akart alatta megmaradni.  

Habár a pálya sokszor olyan képet mutatott, mintha azon éppen verseny folyna, ezúttal nem sokat hibáztak a résztvevők. Egy-két megperdülésen túl, talán Michael Schumacher esete volt a leglátványosabb, aki bár nem csúszott ki, de magával vitte a kis gumioszlopot, amit még a kanyarban lehajított magáról az autója.

A hétvége eseményei a holnapi harmadik szabadedzéssel folytatódik.

 

Hely

Versenyző

Csapat

Gumi

Időeredmény

Hátrány

Kör

1. 

Alonso       

Renault            

(M) 

1:25.043   

-      

15

2. 

M.Schumacher 

Ferrari            

(B) 

1:25.371

+ 0.328   

13

3. 

Kubica       

BMW-Sauber         

(M) 

1:25.421

+ 0.378 

31

4. 

Davidson     

Honda              

(M) 

1:25.699

+ 0.656  

31

5. 

Massa        

Ferrari            

(B) 

1:25.879

+ 0.836  

16

6. 

Fisichella   

Renault             

(M) 

1:25.991

+ 0.948  

15

7. 

Trulli       

Toyota             

(B) 

1:26.029

+ 0.986  

24

8. 

Wurz         

Williams-Cosworth  

(B) 

1:26.328

+ 1.285  

31

9. 

Montoya      

McLaren-Mercedes   

(M) 

1:26.334

+ 1.291  

15

10. 

Heidfeld     

BMW-Sauber         

(M) 

1:26.387

+ 1.344   

7

11. 

Button       

Honda              

(M) 

1:26.427

+ 1.384  

12

12. 

Raikkonen    

McLaren-Mercedes   

(M) 

1:26.500

+ 1.457  

16

13. 

Barrichello  

Honda               

(M) 

1:26.653

+ 1.610  

19

14. 

Albers       

MF1-Toyota         

(B) 

1:26.783

+ 1.740  

24

15. 

Villeneuve   

BMW-Sauber         

(M) 

1:26.797

+ 1.754  

13

16. 

Doornbos     

Red Bull-Ferrari   

(M) 

1:26.917

+ 1.874  

27

17. 

Rosberg      

Williams-Cosworth  

(B) 

1:26.989

+ 1.946  

10

18. 

Liuzzi       

Toro Rosso-Cosworth

(M) 

1:27.128

+ 2.085  

24

19. 

Webber       

Williams-Cosworth  

(B) 

1:27.157

+ 2.114  

 6

20. 

Coulthard    

Red Bull-Ferrari    

(M) 

1:27.503

+ 2.460  

12

21. 

Monteiro     

MF1-Toyota         

(B) 

1:27.544

+ 2.501  

20

22. 

R.Schumacher 

Toyota             

(B) 

1:27.639

+ 2.596   

5

23. 

Speed        

Toro Rosso-Cosworth

(M) 

1:27.719

+ 2.676  

25

24. 

Klien        

Red Bull-Ferrari   

(M) 

1:27.990

+ 2.947  

12

25. 

Jani         

Toro Rosso-Cosworth

(M) 

1:28.361

+ 3.318  

21

26. 

Mondini      

MF1-Toyota         

(B) 

1:28.833

+ 3.790  

27

27. 

Sato         

Super Aguri-Honda   

(B) 

1:29.870

+ 4.827  

23

28. 

Ide          

Super Aguri-Honda  

(B) 

1:31.042

+ 5.999  

20

 
 
Indulás: 2006-01-29
 
 
 
 
 
 
 
Mi a kedvenc sorozatod?

Csacska Angyal
Hetedik Mennyország
Született Feleségek
Everwood
Doktor House
Vészhelyzet
Grace Klinika
Barátok közt
Lisa csak egy van
Te vagy az életem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Cursor
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal